Dj Miller tizenhat évnyi aktív lemezlovasság, számos rezidencia, vendégszereplés, rádióműsor és turné után, 2006-ban saját dallal jelentkezett, „Only virgin” címmel. Dj Miller debütáló felvétele egyértelmű slágerként robbant be a köztudatba, hiszen 11 hétig tanyázott a MAHASZ DANCE TOP 40-en, és a VIVA TV két slágerlistáján is előkelő helyet foglalt el. A sláger nemcsak hazánkat hódította meg, hanem külföldön is szépen szerepelt. A spanyol lemezlovasok 40-es listáján több mint fél évig volt állandó szereplő, és egészen a második helyig jutott. Valamint felkerült egy szintén dj-k által összeállított, amerikai 50-es listára is, ahol a 26. pozícióban nyitott, illetve Kanadában is szerepelt egy hasonló 50-es rangsorban.
Dj Miller azonban 2007-ben sem dőlt hátra karosszékében, hanem - az amerikai illetőségű Karmatronic Records-al karöltve - világkörüli pályára állította a „Shining" című második slágerét is. A hazai maxi-cd megjelenését követően - a Miami-ban megrendezésre került Winter Music Conference-en - szerződést kötöttek a worldwide terjesztésről egy világszintű céggel, amelynek keretein belül, nagyjából egy időben került fel a dal közel 400 legális letöltő oldalra, köztük az iTunes-ra, a Beatport-ra, az Amazon-ra, és a Juno-ra is, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Itthon a dal 20 hétig szerepelt a MAHASZ DANCE TOP 40-en, ahol egészen a dobogó harmadik helyéig jutott, és mindössze két világsláger előzte meg, a Sarah McLeod-féle He Doesn't Love You, és az Alex Gaudino által jegyzett Destination Calabria. A VIVA CLUB CHART-on pedig 19 héten át szerepelt a videó , amely szintén az előkelő harmadik pozícióig menetelt, majd a 2007-es évi összesített MAHASZ DANCE TOP 100 előkelő, 36. helyén végzett.
DJ Miller első mix lemeze 2007 októberében látott napvilágot Saturday Night Session címmel
Dj Miller számára a 2008-as esztendő is újabb feladatokkal és kihívásokkal kezdődött, miivel saját, új felvételének munkálataival párhuzamosan, több remix felkérést is kapott. Ezek közül elsőként Dundika - „Csak rázz fel!” című, r’n’b stílusban íródott dalának dance verzióját készítette el, amelyhez újravágott videó klip is párosul, amit február közepétől kiemelt rotációban játszanak a magyar zenei televíziókban.
DJ Miller második mix albumának megjelenése 2008. szeptemberben várható, több saját dallal, remixekkel és videókkal.
Miller klipek:
https://www.youtube.com/watch?v=KYQ9DLsdGH8
https://www.youtube.com/watch?v=LzdW1XG3Wv0&feature=related
Utolsó kommentek